Milyen betelepülő füvekre érdemes odafigyelned?

A magas minőségi színvonalon telepített pázsit populációkra előre megtervezett fajtaösszetétel jellemző. Ennek fő oka a homogén látványvilág és a hosszútávú fenntarthatóság. Ha meghatároztuk a gyepesítendő terület célját és tisztába vagyunk gyepünk adottságaival, mint a talaj, átlagos hőmérséklet, öntözés, nap-árnyék hatás, fenntartásra szánt idő és költség, valamint kialakult a gyep színére és levél vastagságára az igényünk, akkor lehet optimális fajta összetételt választani. Ez szakértelmet kívánó feladat, hiszen több száz fajtakeverékből választhatsz idehaza is.

 

Azután, hogy sikeres fajtaválasztás megtörtént érdemes a választott gyártó nevét és a fajtakeverékét megjegyezni, feljegyezni, hiszen a későbbiekben a pótlásokat mindenképpen azonos összetételű keverékkel érdemes megtenni, a homogén állapot fenntartása érdekében. 

 

Leggyakoribb hiba, hogy az eredeti populációtól eltérő fajtákkal történik a felülvetés, mégpedig úgy, hogy a kerttulajdonos nincs tisztában sem az alap összetétellel, sem azzal, hogy a pótlásra vásárolt fűmag keverék hogyan is fog látványban, vagy vitalitást tekintve együtt viselkedni.

 

Hibára adhat okot, hogy laikusként szabvány színvonalúnak tekintjük a fűmagokat, pedig a borokhoz hasonlóan minden évjárat más és más minőséget és összetételt rejthet a csomagolás alatt. Ezért érdemes a márkán és a keverék fantázia nevén túl a fajtákra is odafigyelni.

 

Egy másik tévedés a hangzatos marketing szövegek fenntartások nélküli elfogadása. Ilyen például a “felülvető keverék” elnevezés is, mely többségében angol perje fejsúlyos, vagy monokultúrát szokott rejteni. Ebben az esetben a felülvető kifejezést a gyors csírázással, valamint avval érdemli ki, hogy a leggyakoribb keverékek legesendőbb fajtái közé sorolhatjuk, ami valószínűsíthetően leghamarabb tűnik el az eredeti populációból, így ezt javasolják pótolni. De ez messze nem igaz minden esetben. Így a gyepszőnyegek többségénél és a mediterrán keveréknél sem tekinthető szakszerű és teljeskörű megoldásnak.

Az elmúlt években megjelentek olyan fűmag keverékek, melyek kis mértékben (5-15%-ban) az alapfajokon kívül más fajokat is tartalmaznak, ezek rengeteg kockázatot rejtenek hosszútávon, mert megbontják az egyöntetű gyep látványát, lokális terület foglalásukkal. Ebben az arányban bizonyos esetekben kerülendő fajoknak tekinthetjük az olasz perjét, nád és a cérna tippant, valamint a nádképű csenkeszt is amennyiben az teljes területhez mért aránya nem haladja meg az 50 %-ot.

 

 

A füvek nagy része magról szaporodik, mely biztosítja a nagyobb távolságokba való eljutást is. Abban az esetben, ha a felülvetés ténye kizárható, akkor is érkezhetnek idegen fűfajok szomszédos területekről, ami lehet gondozatlan telek vagy mezőgazdasági terület is.

 

Ezek a fajok az első években nem okoznak problémát, de jellemzően a 3. évtől telepeket alkotnak, kiszorítják maguk közül a többi fajtát. Olyan sűrűvé válhatnak, hogy megszűnik az átszellőzés és nagyobb eséllyel válnak gomba fészkekké, amely a többi fajtára is veszélyt jelent. A nádképű csenkesz esetében torzsásódás, túlzott szálvastagodás, éles levél lemezek is kialakulhatnak. Ezek önmagától nem feltétlenül végbemenő folyamatok, de sok esetben az ideálistól eltérő öntözés, időjárás és helytelen fűnyírási gyakoriság is kiváltó okai lehetnek.

 

Amennyiben friss vetésedben, meglévő populációdban, gyepszőnyegedben észreveszed az elváltozást a megjelenő nem beleillő karakterisztikájú füvek személyében, akkor érdemes minél hamarabb elkezdened ellenük a védekezést. Sajnos az elódázott beavatkozás csak rontani fog a helyzeten, sok esetben gyorsabb ütemben, mint gondolnád. A védekezést a következő lépésekkel érdemes megtenni: totális gyomirtás, gyökereket is érintő mechanikus eltávolítás, esetleges föld csere és fajta azonos gyep pótlás.

 

Ha nem vagy biztos a váratlanul betelepülő füvek beazonosításában és megfelelő védekezési metódusában, akkor kérd szakember segítségét. A területileg illetékes Pázsit Doktor csak egy telefonhívásra van tőled.

Kérem a Pázsit Doktor segítségét!

Bárány Szabolcs

Észak -Pest

Pázsit Doktora

hu_HUHungarian