Az elmúlt hetekben a média már vészharangot kongatott a csekély csapadék miatt. Valóban a helyzet komoly, már aszály veszéllyel fenyegetett. Aztán láss csodát, megérkezett a várva várt csapadék. Nem is kevés, sőt talán sok is az égi áldás.  

A kertek kizöldültek, a növények hatalmasat nőttek. Tagadhatatlan, hogy a jelentős csapadék átalakította a mezőgazdasági kilátásokat és a kerteket is tetszetősé formálta. A “májusi eső aranyat ér” szól a mondás és így is igaz, a növények ezen vitalizációs időszakában, így a gyepek életében is nagyon örvendetes az eső formájában érkező csapadék. A hobbi kertészek tudják, hogy a csapadék mikro elemekkel dús és ezért szerencsésebb, mint a vezetékes öntözéssel biztosított víz. Ebben az időszakban „nagyot dob” a kerten az időben érkező csapadék. 

Örvendetes ez a gyep szempontjából is.

Mégis felhívnám néhány körülményre a kert tulajdonosok figyelmét!   A csapadékból lassan kicsit sok lesz. Ott ahol a vízelvezetés nem tökéletes, pangó vizek alakulnak ki. Sajnos a napokban több gyepanalízis kapcsán kellett megállapítani, a drénezés hiánya sajnos jelentős károkat okoz. Az átszellőzés korlátozott volta mellett hamar megjelennek a tavaszi gyep betegségek. A kevéssé széljárta sarkokban már a lisztharmat jeleit azonnal diagnosztizálhatjuk. Sajnos az aktuális gomba betegségek mellett a kártevők elszaporodását is segíti a bőséges csapadék. Nem elsősorban a giliszta halmokra gondolok, hanem a látványos kártételekkel jelentkező gyeprontó lószúnyog lárvák tömeges megjelenésére. 

Mi jöhet még? Mit tehetek?

Néhány nap múlva láthatjuk nemcsak a fű nő hanem a gyomok is. Ha a folyamatokat kézben tartjuk, a bőséges eső áldás lehet, de ha az események kicsúsznak a kezünkből, sajnos több kellemetlen körülménnyel kell szembenéznünk. 

Gondoskodjunk a kiegyensúlyozott és optimalizált tápanyag pótlásról. Fűnyíráskor figyelni kell arra, hogy a nyírás csak száraz időben eredményes, nem éles késsel vagy vizes füvön végzet vágás levéllemez roncsolással jár, emellett a gomba betegségek terjedését is segíti. Amennyiben a csapadék rendkívüli, és ez ehhez kapcsolódik az átlagnál alacsonyabb hőmérséklet, nem szabad elfelejteni  az automata öntöző rendszer beállításait mérsékelni. Ha gomba betegségek tünetei, foltosodás, gyomosodás tapasztalható, hívd az illetékes Pázsit Doktort! Segítünk.

Keresd az illetékes Pázsit Doktort! 

Bárány László

Közép- Buda Pázsit Doktora