Kiss Balázs 

Pázsit Doktor

 

06 30 387 6990

pazsitdoktor.kissbalazs@gmail.com

 

Ezeken a területeken végzem a munkámat

  

Veresegyház és vonzáskörzete 

 Veresegyház, Erdőkertes, Csomád, Örbottyán, Vácegres, Galgamácsa, Váckisújfalú, Váchartyán, Vácrátót, Kisnémedi, Püspökszilágyi, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa

„Ő itt Kiss Balázs, 

profi és lelkes szakember,

Neki fontos, hogy elégedett legyél a gyepeddel és ezért mindent el is követ.

Ha Veresegyházán vagy környékén lenne az otthonom, biztos rá és csapatára bíznám a gyepemet.”

Bárány Szabolcs

Észak-Pest Pázsit Doktora

Gyerekkorom óta központi szerepet tölt be az életemben a sport, így már csak ebből kifolyólag is a véremben van, hogy az utamba kerülő kihívásokkal szembe nézzek, és legyőzzem azokat.

 Munkám során a kertek, azon belül is a gyepek által feladott leckék jelentik számomra a kihívást – legyen szó hiányos, foltos, sárgult, gyomos, mohás, kártevőkkel „áldott” gyepről, vagy akár egy teljesen új, vetés előtt álló területről. 

 Megoldás orientált embernek tartom magam, így számomra alapelv, hogy számodra is olyan megoldást tudjak javasolni, amelyet a megfelelő szakértelemmel és eszközökkel reálisan az igényeiddel egybevágóan teljesíteni is lehet.

A Pázsit Doktorok lelkes csapatát erősítve, jó érzés mások problémáin segíteni, valamint szemmel látható eredményeket elérni, amely valóban boldoggá teszik a kerttulajdonosokat.

 

És hogy mivel is foglalkozunk valójában? 

ÉVES GYEPGONDOZÁSI PROGRAMUNKAT azon Partnereinknek kínáljuk, akik számára fontos az egységes, szép zöld gyep és a terület fenntartását olyan szakképzett csapatra kívánják bízni, akik a természet kora tavaszi ébredésétől egészen késő őszig elvégzik a szükséges gyepkezelést.

  • havonta meglátogatunk
  • megnézzük, hogy mire van szüksége a gyepnek
  • elvégezzük a megfelelő kezelést: tápoldatozunk
  • felfedjük, mitől sárgul, ritkul vagy foltosodik a pázsit
  • visszaszorítjuk a mohát, gombát és gyomot irtunk
  • felvesszük a harcot a hangyákkal, cserebogár pajorokkal
  • végül javaslatot teszünk arra, hogy a következő látogatásunkig hogyan végezd a fűnyírást és milyen paraméterek szerint történjen az öntözés, tehát gyakorlati tanácsokkal látunk el!

 

 

 Amennyiben erősen ritkult, foltos, elöregedett, de még menthető gyepfelülettel találkozunk, akkor felülvetést alkalmazunk, ha pedig az eredeti gyepalkotók aránya a szükséges minimum alá csökken, más lehetőség híján a terület újrafüvesítését végezzük el hidrovető eljárással.

 

A szolgáltatásokról részletesebben a www.pazsitdoktor.hu honlapunkon tájékozódhatsz.

 

 

SZERETNÉD, ha Neked is gyönyörű, homogén zöld lenne a gyeped, sárga foltok nélkül? 

 

Ahhoz, hogy tudjuk, milyen speciális gyógymódra van szükség, először GYEPANALÍZIST végzünk.

 

A gyepanalízis szolgáltatási ára: 15.000Ft

Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0