A gyep felülvetése, ifjítása

Miért lehet szükséged a gyepfelület felülvetésére?
Mert, a fű is öregszik, de újjászülethet.

A füvek szabályos, fajtajellegtől függő 3-10 évig terjedő, életciklust követnek, melynek utolsó szakasza a fű elhalása. A gyepek általában több fajta és különböző életkorú füvek életközösségéből (populációjából) állnak, ez az állapot biztosítja, hogy ne azonos időben érkezzenek az utolsó fázisba, okozzák ezzel a gyepfelület teljes öregségi pusztulását.
A magára hagyott, vagy nem kellő rendszerességgel ápolt pázsitok egyensúlyi állapota hamar megbomlik a harmadik év után, megkezdődik a haldoklás. A telepített gyepeket alkotó füvek szaporodási aránya önmagától nem haladja meg az elhalásét, általában kevesebb a hasznos növendék fű vagy kevéssé tudnak egyenletesen szétterjedni. Ennek következménye, hogy tökéletes telepítést követő időszakban is megritkul, illetve egyenlőtlenné válik a gyepfelület. A gyepfelület ritkulása, amely hamar az elvadulás és a gyomosodás útjára sodródik, egyetlen módon kezelhető, felülvetéssel. Az eljárás dúsabbá és szemet gyönyörködtetővé teszi gyepét. Az angolszász gyepkultúrákban a pázsitokat folyamatosan ifjítják, gyeplazításukat és felülvetésüket minden évben elvégzik, az igényes díszkertekben tavasszal és ősszel is.

Pázsitdoktor tanácsa: 
Vetés előtti napon a területet jól be kell öntözni, a magkelés jóval esélyesebb, és gyorsabb.

A felülvetés technikájának megválasztását elsősorban a terület nagysága határozza meg. Más módszer javasolt a kisebb kopasz foltok orvoslására és más a megritkult vagy teljesen szűz területek füvesítésére. Azonban mindkét esetben alapvető feladat a föld meglazítása.

A felülvetés előkészítése gyeplazítás által

A gyeplazításról a részletesen olvashatsz a hírlevelünkben és a Pázsit titkok nyomában című e-bookban.

A gyeplazító gépek használata több jótékony hatást is gyakorol a vetés előkészítése fázisában.
Elsősorban meglazítja a tömörödött talajréteget, valamint magágyat képez ezzel növelve a magok kikelési esélyeit. Eltávolítja a gyepben található elhalt növényi részekből álló filc réteget, így rést nyit a levegő, a víz és a tápoldatok számára, hogy azok könnyebben juthassanak a gyökerekhez.

Pázsitdoktor tanácsa:
A gyeplazítás kötött, az eddig nem tápoldatozott talajoknál kötelező jellegű, évenkénti alkalmazása ajánlott.

Az elhalt növényi részek eltávolítása után a fűfelületünk ritkának és erőtlennek tűnhet, sok esetben az is. Ha így hagyjuk, a gyepet ellepik a gyomok, könnyebben támadják a gombabetegségek. Felülvetéssel javíthatjuk a felület összhatását, valamint gyorsíthatjuk a fejlődését. A gyeplazításra, gyepszellőztetésre és az eredményes felülvetésre évente kétszer nyílik lehetőség, tavasszal májusig bezárólag, illetve ősszel szeptembertől a tél beálltáig.

Pázsitdoktor tanácsa:
Ha a fűvetés előtt nem gondoskodunk a terület gyom-mentesítéséről, számolni kell avval a körülménnyel, hogy kelő fű mellett a gyomok is virítani fognak.

Hogyan vessünk felül tenyérnyi kikopott felületeket?
Házilagos megoldás 

  1. A kikopott felületet gereblyével tisztítsd meg az elhalt növényi maradványoktól!
  2. Lazítsd meg a föld felületét 2-3 cm mélyen!
  3. Keverj össze földet és fűmagot!
  4. Ha készen van a keverék, öntsük a foltra, hogy eltakarja azt néhány cm vastagságban.
  5. A munka végeztével ne feledkezz meg az öntözésről!

Pázsitdoktor tanácsa:
A vakond legfőbb kártétele abban nyilvánul meg, hogy a vakondtúrás meglyukasztja a füvet, a földhalom alatt a fű elpusztul, és a kopott területre gyomok költöznek be.
A friss vakondtúrást gereblyézd el és vesd felül haladéktalanul!

Nagyobb felületek esetében ez igen nehézkes és fáradságos munka lenne, de javasolhatok hatékonyabb megoldást is:

A Pázsit Doktorok a felülvetési munkálatokat célgépekkel, kizárólag az erre legmegfelelőbb időben tavasszal és ősszel végzik. A felülvetést mindenképp gyeplazítás előzi meg, amely az eljárás eredményességét fokozza. Cégünk kerted sajátosságait figyelembe véve hidrovetési (vizesvetés) eljárásokat vagy szárazvetési eljárásokat alkalmaz. Magyarországon újdonságként bevezetett hidrovetési technológia lényege, hogy a fűmagot a gyeplazítógép által feltárt területre vízsugár segítségével juttatjuk ki. A módszer előnye, hogy össze lehet keverni többféle fűmagot, a csírázást gyorsító tápoldatot, talajtakaró és erózió elleni anyagot, a föld pH értékét változtató adalékot. Ezt a komplex összetevőjű anyagot jet-technológia alkalmazásával a gyepfelületre juttatjuk.

A hidrovetés előnyei más felülvetési technikával szemben:

  • A hidrovetés 70-90% közötti kikelési arányt produkál
  • A hidrovetésnél akár 5-7 napon belül látható az eredmény
  • A hidrovetés az egyenletes kijuttatás okán egyöntetű gyepet eredményez
  • A hidrovetés a vetési technológiák között az elérhető legmagasabb minőségű
  • A hidrovetés szinte bárhol vethető, újra és felülvetéshez egyaránt alkalmas
  • A hidrovetés a gyepszőnyegezés árának 1/5-ébe kerül csupán